Mi van a magyarok tarsolyában,
ami mindmáig összeköt bennünket az őseinkkel?
Minden nép hagyományában kiemelt helyet foglal el a tűz szimbóluma.
A magyaroknál az elhalt ősök tisztelete jelentős szerepet játszott, a leszármazottak életét ugyanis az elődök szellemei vigyázták, melyek az állandóan égő nemzetségi tűzhelyben tanyáztak.
Az étel első darabját és az ital első cseppjét a tűzre is vetették régen, hogy áldozzanak az ősöknek.
A TARSOLY
A tűzgyújtás persze a mindennapi életben is az alapvető feladatok közé tartozott, ezért az ahhoz szükséges eszközöket is nagy becsben tartották.
A kova, a tapló és a csiholó acél tehát a vándorló, majd később a letelepedett magyarok felszerelésének is fontos részét képezték, és tarsolyukban minden útjukon maguknál is hordták ezeket.
(Maga a tarsoly szó is a „tart” illetve „tartó” szóból ered.)
Alapanyaga
A tarsolyok textilből vagy bőrből készültek.
A textilek fedőlapját díszítették hímzéssel, rátét dísszel, gyöngyökkel, rojtozással.
A bőrből készültekét domborítással, forró poncok beütögetésével, színes befűzéssel és intarziával. A lemezes tarsolyok esetén a finom ezüstlemez könnyen és nagyon aprólékosan díszíthető.
A honfoglalás-kor művészetének jelképévé váltak a tarsolylemezek. Mindegyik más, de mindegyik nagy rajzkészségről, ötletességről, szerkezeti találékonyságról és technikai tudásról árulkodik.
Ha a mintákat elemeire bontjuk, felismerhetőek a korábbi textil és bőrtarsolyok díszítési elvei. Szőtt és hímzett minták, végtelenül szőhető palmetta háló tárul a szemünk elé (galgóci, bodrogvégi, banai tarsolylemezek).
Van, ahol a lemezdísz idézi a záró szíjat (fehéregyházai tarsolylemez), van, ahol a régi, középre és négy sarokba tett ékkövet (mint a fehéregyházai, eperjeskei tarsolylemez) a lemezen öt erős dudor hangsúlyozza (például a Szolnok-strázsahalmi tarsolylemez).
A középső bújtató köré (mint például a bodrogszerdahelyi tarsolylemez), esetleg a négy sarokba is (újfehértói tarsolylemez) fémdíszeket erősíthettek. Ez a típus egész keleten elterjedt.
A fedőlap vereteit egyre inkább halmozták, olyat is ismerünk, melyen már alig maradt a díszek között szabad felület, egymásba érnek, esetleg ékkövek is vannak köztük (Budapest-farkasréti tarsolylemez).
Ez a fejlődés pont a honfoglalás idejére teljesedett ki, a legelőkelőbbeknél ezt váltotta fel a nemesfémlemez.
Tarsolylemezek anyaga és motívumai
A tarsolylemezek anyaga ezüst, a mintázat hátterében aranyozással (kivétel a bezdédi, mivel ez vörösréz, egész felületén aranyozva).
A bezdédi azért is kivételes darab, mivel ez a Géza utáni időkből származik, és a politikai változások nyomát őrzi: a régi motívumok a kereszténység jelképével együtt jelennek meg rajta; pogány és keresztény egyenlő erősségű jelképek együtt láthatóak.
Az életfát tetején kereszttel két állat közrefogja, egyik a pávasárkány két körmös manccsal, nagy szárnyakkal, szétterülő tollas farokkal, másik a „senvurm-kutya” vagy farkasfejű szörny, egy négylábú szárnyas egyszarvú, felcsapott farokkal.
A kutatók szerint azért a honfoglalás utáni időszakban terjedtek el a tarsolylemezek, mert az országba adóként áramló nemesfém jó alapanyagként szolgált.
Sokak szerint a 10-12 mm vastag tarsolylemezeink a legszebb ötvösmunkáink.
Tarsolylemezeinket ásatások során, sírokból hozták felszínre. Az első tarsoly 1834 nyarán Bene-pusztán került elő, utána rendre bukkant elő a többi is az 1867-es építkezések és földmunkák során.
A lelőhelyek központi területet foglalnak el a Kárpát-medencében. A homokos puszták és az ún. „gyepű” (határsáv) területéről csupán néhány került elő.
A határvédő közösségek (Lvov, Premysl, Gnadendorf) területéről ugyanezeket a mintákat ismerjük. Korábbi szállásterületeken nem találtak lemezes tarsolyokat, ez is mutatja, hogy itt vált szokássá készítésük. Egyre több darabról be is tudják bizonyítani, hogy helyben készültek.
A kor kelet-európai központjaiban sem ismertek ilyen tarsolylemezeket. Az egyetlen ma ismert rokondarab 1972-ben került elő, a Szemjonovo-i cseremisz/mari tarsoly, melyen egy fa körül két oroszlánféle ágaskodik.
Ellenben a honfoglalás kori motívumokhoz hasonló leleteket ismerünk Ázsiából, például Saltovo-ból. Az orosz őskrónika (Nyesztor krónika) 1100. körül említi, hogy Kijevben állt „Olmin Dvore”, azaz Álmos Udvara, 882 előtt.
S lám, a 10. századi kijevi régészeti leletek; övveretek, veretekkel díszített bőrtarsolyok nagy hasonlóságot mutatnak a bodrogszerdahelyi veretes tarsollyal.
A tarsolylemezeken megjelenik a szimmetria tengely, még a végtelen mintázatban is.
Díszítő elemként az egyéni minták is ismétlődnek. Ez az elv már levédiai tartózkodásunk (8-9. sz.) utolsó évtizedeire kialakulhatott. Ihletet az iráni, kaukázusi, szasszanida művészet hagyományai adhattak, melyek Kelet-Európa legjobb minőségű munkáit termelték ki.
Folytatásuk a mohamedán és bizánci művészet. Szembetűnően eleink csak azokat a motívumokat dolgozták át, melyeket saját regéik és világképük alapján értelmezni tudtak. Ebből alakult ki az önálló, sajátosan magyar díszítő művészet.
A férfisírok nagy képzeletű, játékos díszítőkedvű, gazdag hitvilágról tanúskodnak.
A legújabb kutatások szerint a napjainkban ismert, és sokak által viselt 27-féle fémből készült tarsolylemez, csak a legkiváltságosabbak tarsolyát díszíthette. (A 27. nem rég, majdnem 10 év hiábavaló kutatás után került napvilágra).
Tettekkel (leginkább harcban) ki kellett érdemelni viselését. Méltóságjelvényként, egyben egyéni ismertető jegyként szolgált. Más kutatók szerint családokat, nemzetségeket jelöltek a tarsolylemezek.
A tarsoly és az öv, mint az öltözékünk része
A tarsoly és az öv – a hagyományőrző ingek és kaftánok mellett – ma is használt hagyományos ruhadarabjaink.
Az öltözékeknek és a kiegészítőknek nagy becsülete volt. Ezeket a holmikat a legszebb, legdúsabb módon díszítették. Például Kr.e. 174-ben a han császár békét ajánlott, amiért cserébe Modu hun vezér saját ruhakészletéből küldött ajándékot a császárnak. A damasztbéléses köntös és brokátkabát mellett szerepelt a listán egy aranyveretes bőröv is.
Mintázat
A tarsolylemezek, veretek, szíjvégek és övcsatok bár különbözőek, mégis ugyanazt a motívumkincset variálják.
Minden honfoglalás kori régészeti leletünkön - lószerszám, hajkorong, szablyaveretek, bevésett díszek, szerelékek, öv, tarsoly, ruhadísz, csanak, süvegcsúcs, ékszer, ingnyak-veret, sátrak nemezborítása, faragvány, emelvény, kerevet, berendezési tárgyak, zsámoly, pad – ezek az ornamentikus minták köszönnek ránk.
Sőt, az egyik, a túrkevei tarsolymintázat a varrottasokat idézi.
Legjellemzőbb az indaszerű, leveles-ágas motívum, az úgynevezett palmetta. Néha hosszú indákon tekereg, néha hálóba szerkesztve látjuk, máshol egyetlen levélcsokor.
Gyakran az életfa is megjelenik a lemezeken. Sok kutató szerint csupán térkitöltő funkciót lát el a palmetta-mintázat, nem jelent semmit.
A másik csoport ellenben megkérdi, akkor minek olvasztották be a sok beáramlott ötvösmunkát eleink, hogy anyagukból saját szokás szerint készítsék el a tárgyaikat és kiegészítőiket? Meglátásuk szerint az ornamentika tartalma a társadalom hitvilágában keresendő.
A sztyeppei művészet kollektív jellegű, egyistenhitű sámánhit. A különféle világi rétegek megjelenése és az ezeket összekötő világ/életfa köszön vissza a tárgyakon, és a téma számtalan variációjával találkozhatunk.
Ha nincs különösebb jelentése a mintázatoknak, akkor vajon miért nem ugyanaz látható az összes előkerült ötvös remeken?
A fatisztelet alapja ott keresendő, hogy a férfiak úgy vélték, a szellemvilággal csak közvetítőkön, azaz táltosokon, regösökön át lehet kapcsolatot tartani.
A táltosok és regösök énekelték meg, hogy őseik az életfán keresztül vagy attól kapták varázsos fegyvereiket, szép hitvesüket, paripájukat, ékes köntösüket, gazdagságukat. És mindezt csak a legméltóbbak nyerhették el.
Tehát a férfiak ezekkel a történetekkel mintegy legitimálták saját vagyonukat és hatalmukat. Az életfa adott családjuknak erőt, sikert és boldogságot.
Hagyományunkban az életfa az ifjú házasok termékenységét is jelképezi. Jelképezheti magát az embert is, mely vele együtt növekszik, erősödik, majd halálával kiszárad.
Az életfa a szellemlények gyűjtőhelye (hiszen mindegyik körülötte él), így tulajdonképpen ábrázolása mindegyiket jelenti.
Mitikus állataink közül a griff és a turul szerepel a tarsolylemezeken.
Mindkettő szakrális vezető állat. A griff bölcsességével is kitűnik. Mindkét állat alkalmas arra, hogy a világok között közlekedjen. A griff és a világfa hagyományosan összetartozik népmeséinkben.
Ezek az állat alakú szellemlények a totemisztikus világképből maradtak ránk. Régen jelentették a családhoz való tartozást is.
Ábrázolásuk csak ritkán valósághű, többnyire elvont. Alakjaik sokszor különböző állatok jegyeit viselik magukon. Mégis, egyesek úgy tarják, a honfoglalás korára ezek a hiedelmek babonákká egyszerűsödtek.
A védőállatokat, melyek segítik viselőiket, inkább a babonás asszonynép viselte, hisz a leletek alapján a női kiegészítőkre az állatok sokkal inkább jellemzőek.
Megfigyelhető, hogy a férfiak közül csak a legelőkelőbbeket védték több segítő szellemmel, jelképpel. Férfinevekből ugyan kiderül, hogy őket a szellemek oltalmába ajánlották, de a férfi tárgyakon ezek mégis ritkán jelennek meg. (Kivétel például a bodrogszerdahelyi tarsoly függesztő szíjára erősített rókafej ábrázatú veret.)